6 °C Budapest

Tényleg ennyit költünk általában karácsonykor?

2014. november 10. 13:32

November elején még távolinak tűnhet a karácsony, de a bevásárlóközpontokban már feltűntek az első akciók. Az ünnep költségekkel is jár: a GfK kutatása szerint a magyarok átlagosan 50 ezer forintot költenek karácsonykor. Érdemes éppen ezért jó előre elkészíteni az ajándéklistát és megtervezni a várható kiadásokat, így az ünnepi felkészülés is zavartalanul telik majd.

Felmérések szerint az elmúlt években egyre többet költ karácsonyi bevásárlásra a lakosság. Fejenként átlagosan 5 embert ajándékoznak meg, a meglepetésre pedig

személyenként hozzávetőleg öt-hatezer forintot szánnak.

Az ünnepi készülődés családonként nagyjából további

20-25 ezer forintot tesz ki.

Ebben az összegben szerepel a karácsonyfa, szaloncukor, az ünnepi menü, valamint az előkészületek további költségei is. Jól mutatja a karácsonyi költségek jelentőségét, hogy az év utolsó hónapjára koncentrálódik a háztartások (napi fogyasztási cikkeket érintő) kiadásának mintegy 10 százaléka, decemberben 20 ezer forinttal többet költ ilyen termékre az átlag vásárló.

Ahhoz, hogy valóban zavartalanul teljenek az ünnepek, érdemes megfogadni néhány hasznos tippet:

  • Kezdd el időben a készülődést! Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevásárlást: ha kapkodsz, hajlamos vagy kevésbé odafigyelni az árakra, ráadásul a legjobb akciók az adventi időszak elején vannak.
  • Tájékozódj alaposan! Az üzletek mellett az interneten is nézz körbe, nem csak alacsonyabb árakkal találkozhatsz, de a sorban állást, tömeget is elkerülheted, ha házhozszállítást igényelsz.
  • Készülj listával! Az átgondolt bevásárlólista segít a lényegre koncentrálni. Ezzel elkerülhető a felesleges termékek megvásárlása, kordában tarthatók a kiadások.
  • Már pár hónappal korábban kezdj el félretenni, így nem egyszerre terhelik a családi kasszát a költségek!

Minden évben az egyik leginkább tervezhető kiadás a karácsonyi vásárlások időszaka. Ahogy általában a szabadságot is jó előre kivesszük ezekre a napokra, a kapcsolódó kiadásokra is érdemes időben felkészülni. Minél hamarabb kezdjük el, az akár kis összegű, de mindenképpen rendszeres megtakarítást, annál kisebb megterhelést jelent majd a karácsony. Ha esetleg eddig nem tettünk félre, akkor még most sem késő. Érdemes nemcsak a vásárlásoknál, hanem már a megtakarítások gyűjtésénél is az internetes csatornát igénybe venni, ami költséghatékony és kényelmes megoldás. - mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank igazgatója.

Jellemző költségek
(a Gfk és a OTP Bank)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
  • Karácsonyfa: 2000-20 000 Ft
  • Szaloncukor: 1500-5000 Ft
  • Ünnepi menü (halászlé, bejgli): 1000-2000 Ft/fő
  • Ajándék: 5-6000 Ft/fő.
  • Egy négytagú család estén kb. 40-70 ezer forint.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2023. december 12. 10:38
A feltörekvő piacokon működő cégeknek olyan politikai és gazdasági kihívássokkal kell szembenézniük,...
MEDIA1  |  2023. december 12. 09:55
A Nielsen Közönségmérés nézettségi adatait látva nem okozott különösebben nagy meglepetést az RTL dö...
Bankmonitor  |  2023. december 12. 08:17
Az állami nyugdíj képtelen lépést tartani  az átlagbérrel, ezért az idős korban várható életszínvona...
Holdblog  |  2023. december 12. 06:31
Ha év elején megkérdezték volna, hogy jó lesz-e idén 31 százalék hozam, azt mondtam volna, jó lesz....
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 12. kedd
Gabriella
50. hét
Ajánlatunk
  • Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)

    Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.

KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem