Súlyos dolgokat állít egy makói szakszervezeti vezető a Continental-gyár állapotairól, a cég azonban következetesen tagad.
Napelemeket forgalmazó, adóelkerülő céget leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és több mint 13 millió forint adófizetési kötelezettséget állapított meg az ügyben - közölte a NAV.
Mint a közleményben kifejtették, a cég áfabevallásaiban nem szerepelt fizetendő adó, az ellenőrzéskor pedig visszatartotta a bekért dokumentumokat, és nem működött együtt a revizorokkal, de az ellenőrök mégis feltárták az adóhiányt.
Az ellenőrök a cég külföldi beszállítója által átadott iratokból kiderítették az adózó vevőire vonatkozó információkat. A vámhivatal akadályozás miatt csaknem 2 millió forint eljárási bírságot is kiszabott a cégre.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót