A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak; a veszélyeztetett korosztályokhoz tartozók, krónikus betegek és várandósok számára.
Kiderült, mi áll a sokkoló mértékű kórházi fertőzések hátterében: pofonegyszerű lenne a megelőzés
Ha 10 ezer kibocsátott betegre, vagy 100 ezer ápolási napra vetítjük a kórházi fertőzések gyakoriságát, akkor drasztikus növekedés valósult meg 2015 és 2022 között. A Magyar Orvosi Kamara nemrégiben közzétett javaslatai között szerepelt a fertőzések megelőzéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, az ápolószemélyzet növelése és a kórházi fertőzések statisztikájának rendszeres, közérthető megjelenése
A jelentős Európai Uniós támogatás ellenére 2010 és 2019 között a GDP 5%-áról 4,3%-ra csökkent a költségvetés egészségügyre fordított kiadása, mely a COVID-járvány által támasztott nagymértékű ellátási szükséglet ellenére is mindössze 5,2%-ra emelkedett 2020-ra, illetve 5,3%-ra 2021-re (azóta ez az arány valószínűleg csökkent).
Ebben meghatározó volt, hogy több lépésben orvosi és szakdolgozói béremelés ment végbe, mely önmagában jelentős kiadásnövelő tétel volt, illetve a COVID-járvány miatt számottevő pótlólagos beruházási és működtetési szükséglet jelentkezett. Ezt jelzi az is, hogy a költségvetés egészségügyi kiadásai 2010 és 2019 között reál értelemben mindössze 23%-kal bővültek (az EU támogatások ellenére), mely mutató 2021-re 63%-ra emelkedett.
Ugyanakkor a jelenlegi ellátórendszer és finanszírozási rendszer mellett folyamatosan újratermelődik a kórházi adósság, ezért hosszú távon nem biztosított a fenntarthatóság. Mivel a dolgozók bérét minden hónapban fizetni kell, ezért általában a beszállítók, a szolgáltatók követelései sorolódnak hátra vagy a szolgáltatások igénybevételének gyakorisága csökken. Mindez egyebek mellett negatív következményekkel jár a takarítási/fertőtlenítési szolgáltatások minőségére is, mely kihat a kórházi fertőzések terjedésére.
Az NNSR rendszer adatai és a NEAK éves betegforgalmi jelentései alapján, ha 10 ezer kibocsátott betegre, vagy 100 ezer ápolási napra vetítjük a kórházi fertőzések gyakoriságát, akkor drasztikus növekedés valósult meg 2015 és 2022 között. Az egészségügyi ellátással összefüggő, bejelentendő fertőzések közé tartozó clostridium difficile által okozott fertőzések 10 ezer kibocsátott betegre 73%-kal, a multirezisztens kórokozó (MRK) által okozott fertőzések 96%-kal, míg a véráramfertőzések 62%-kal nőttek. Ugyanezt 100 ezer ápolási napra vetítve a növekedések rendre 89%-ot, 113%-ot, illetve 84%-ot mutatnak.
Kórházi fertőzések gyakoriságának változása, 2022 (2015-höz és 2019-hez viszonyítva)
10 ezer kibocsátott betegre
100 ezer ápolási napra vetítve
A fertőzésszám emelkedése ellenére az egészségügyi intézményekben felhasznált összes kézfertőtlenítőszer mennyisége 2021-ben és 2022-ben is csökkent, két év alatt összesen 29%-kal, miközben az egy ápolási napra jutó mennyiség 36%-kal esett vissza. Ennek oka vélhetően az intézményi pénzhiány.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ECDC nemzetközi összehasonlító adatai azt mutatják, hogy Magyarországon 2017-ben átlagosan ezer ápolási napra jutóan 12,6 liter alkoholtartalmú kézmosó folyadékot használtak fel a kórházak, mely a harmadik legalacsonyabb az Európai Unióban, illetve mindössze 42%-a az EU-s átlagnak. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések aránya és az alkoholtartalmú kézmosó folyadék használati gyakorisága között közepes erősségű (0,496) korreláció áll fenn, mely az ok-okozati összefüggés létezését alátámasztja.
Kórházban felhasznált alkoholtartalmú kézmosó folyadék (AHR) 1000 ápolási napra jutóan, 2017 (liter)
A fertőtlenítő szer használat mellett számos egyéb oka lehet a kórházi fertőzések terjedésének. Ilyen lehet a társadalom általános, leromlott egészségügyi állapota, a kórházban töltött napok számának alakulása, a kevés kórházi laborvizsgálat, a nővérhiány, illetve az egyágyas kórtermi ágyak nagyon alacsony aránya (ez utóbbi a legalacsonyabb az EU-ban). A többágyas kórtermek elősegítik a kórházi fertőzések terjedését, illetve rontják a gyógyulási esélyeket.
A Magyar Orvosi Kamara nemrégiben közzétett javaslatai között szerepelt a fertőzések megelőzéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, az ápolószemélyzet növelése és a kórházi fertőzések statisztikájának rendszeres, közérthető megjelenése. Bár az elmúlt években az ETP keretében 87 milliárd Ft pótlólagos forrás került az egészségügyi vállalkozásokhoz, a kórházak, szakrendelők költségvetési megfontolásokból mégsem tudják növelni az e célra fordított kiadásaikat.
A közölt adatok is alátámasztják azt, amit a magánegészségügy térnyerése kapcsán több szakértő is jelzett korábban, hogy az egészségügyi béremelés csak szükséges, de nem elégséges feltétele a hazai egészségügyi helyzet jövőbeni javulásának. Ehhez a gyógyítás egyéb körülményeknek (pl. infrastruktúra) is javulnia kellene, beleértve a fertőzésveszély folyamatos csökkentését is. Ehhez pedig nem a gyógyulást elősegítő eszközökön, anyagokon való spóroláson keresztül vezet az út.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót