Jóval drágábban árul a Lidl Magyarországon egy air fryert, mint más, tőlünk nyugatabbra lévő országokban.
Itt a lista: ezek az élelmiszerek bizonyítottan legyőzték az inflációt, nagy sorbanállás van értük
Bár az átlagos éves drágulás mostanra folyamatosan csökken Magyarországon, azért még így is bőven találni csúcsdráguló termékeket. Éves viszonyításban például nagyon drága lett idén őszre a kristálycukor, de jócskán megdrágult a mosópor és a buszjegy is. Havi viszonylatban is vannak erős történések, idén októberről novemberre nagyot ugrott például a paradicsom, az uborka és a zöldpaprika átlagos fogyasztói ára is. Ezzel szemben már látni azt is, bőven akadnak olyan termékek, amik jóval olcsóbbak, mint egy évvel korábban: ilyen például a trappista sajt, a vaj, a rétesliszt, de a tojás is.
7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak 2023. november hónapban az előző év azonos hónapjához képest – közölte a mai napon a KSH. A tendencia pedig továbbra is az, hogy leginkább az élelmiszerek ára van a magasban. Ahogy azonban azt már megszoktuk, az átlagos éves drágulás mértéke mindig csak a jéghegy csúcsa. Bőven akadnak ugyanis olyan termékek, amiknek az áruk sokkal jobban drágul annál, mint amekkora az átlagos emelkedés mértéke.
Ha éves alapon nézzük, akkor idén novemberben egyértelműen a kristálycukor nyerte a csúsdráguló címet. Az adatok alapján ugyanis az áremelkedés mértéke a termék esetében 65,5 százalékos. Azaz míg 2022 novemberében egy kiló kristálycukorért 258 forintot, addig most 427 forintot kell kifizetni. Ugyancsak dobogós egy év távlatában a mosópor és a teljesárú buszmenetjegy is, előbbi 39, utóbbi 35 százalékos árdrágulással.
Ugyancsak jóval mélyebben a zsebekbe kell nyúlni idén ősszel a fűszerpaprikáért és a macskaeledelért is, mindkét termék több mint 30 százalékkal drágult. Nem sokkal maradt el ettől a mértéktől a gázolaj és az étkezési só sem. De a Nők Lapjáért is 28 százalékkal, míg a vöröshagyma kilójáért 27 százalékkal kell most többet fizetni. Utolsóként a top10-be a sárgarépa fért fel, ennek kilós átlagára 26,3 százalékkal emelkedett.
Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a csúcsdrágulások mellett igazából csúcszuhanások is voltak. A trappista sajt kilós átlagára 4 250 forintról 2 960 forintra zuhant. Ez 30 százalékos csökkenés, amihez legközelebb az átlagár 2022 májusában volt. De ugyancsak nagyot zúgott az átlagára a réteslisztnek, a 10 darabos tojásnak, valamint a legalább 80%-os vajnak is. E termékek átlagára 23-27 százalékkal volt kisebb most novemberben, mint tavaly.
Mi történt egy hónap alatt?
Miközben látjuk, hogy éves összevetésben még mindig jócskán nőnek az ára, a KSH azt közölte, 2023 októberéhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak az országban. Ehhez képest azért ha az ember elmegy bevásárolni, nem egészen ezt fogja tapasztalni bizonyos áruk esetében. Például a paradicsom kilója, nemhogy semmivel, de átlagosan 42 (!) százalékkal nőtt, de ugyanígy 20 százalék fölötti áremelkedést produkált az uborka is. De kerekítve a zöldpaprika kilós árváltozása is 20 százalékos.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A havi csúcsdrágulókhoz képest még mindig 10 százalék felette drágulással került top5-be a narancs és a csomagolt háztartási keksz. De 9 százalék feletti átlagos áremelkedést produkált a Nők Lapja és a dobozos narancslé (100%) is. A top10-be mindezeken kívül bekerült még a frottírtörülköző, az ágynemű-garnitúra és a mosópor is.
Ehhez képest, az érme másik oldalán azért akadtak figyelemre méltó árcsökkenők is. Így például egy hónap leforgása alatt a sárgarépa kilója 10 százalékkal olcsóbb lett (emlékezzünk, éves alapon ha nézzük, van is helye az árcsökkenésnek). De 8 százalékkal zuhant a citrom, 7-7 százalékkal pedig a vaj és a fejes káposzta ára is. 5 százalékos ármérséklődést mérhettünk a csirkemellfilén is, miközben a vöröshagyma és a pulykamellfilé 4-4 százalékkal lett olcsóbb.
Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót