280 ezer forint ütheti a markát ezeknek a magyaroknak még az év vége előtt: gyorsan kell igényelni
Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Az emlékérme hátlapján központi elemként Stróbl Alajos Justitia című szobrának oldalnézeti részletábrázolása jelenik meg.
Sok pár ódzkodik attól, hogy egy családtámogatás vagy kedvező hitel miatt „leszerződjenek” a gyerekvállalásra.
Egyre kevesebben hagyják az utolsó pillanatokra az ajándékok beszerzését.
Nőtt a minimálbér decembertől, ám az ehhez kapcsolódó juttatások, mint például a GYED és a GYOD csak februártól érkeznek nagyobb összeggel.
A minimálbér-emeléssel párhuzamosan januártól a családi ellátás összege is emelkedik, jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Fontos szempontra hívta fel a figyelmet az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Akik halasztják a lakásvásárlást a magas kamatok miatt, nem biztos, hogy jól járnak.
Budapest az országos árrekorder a családi ház építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterárában.
A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését.
A 2023-as év tranzakciószámban visszafogott, szélsőségekben azonban bővelkedő évet jelentett a hazai ingatlanpiacon.
A 100 év után előkerült Tihanyi Lajos kép és a magyar Mona Lisaként emlegetett Gulácsy Lajos festmény mellett Zsolnay óriásvázát is megszerezhetünk egy téli aukción.
Közel 15 millió forint bírságot szabott ki az MNB az Extreme Digital-eMAG Kft.-re a pénzpiaci többes ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt.
Csak a családiházak esetében mért áremelkedést az Otthon Centrum a budapesti használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterárában.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H-ra, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések miatt.
2023. szeptemberben a kivitel volumene 2,4, a behozatalé 7,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
Tulajdonképpen óriási különbségek nincsenek igaz, a sültgesztenyét jobban megéri kint enni.
Két oldalról is lefotózzák a kocsit, gyorsabban aktiválódik a szenzor is. Több tízezer forint is lehet a bírság, ha megfognak.
Ahogyan beköszöntött a rosszidő és hivatalosan is megérkezett a tél egyre többen szeretnének melegebb ruhákat vásárolni. De mennyire kell a zsebünkbe nyúlnunk egy új ruha miatt?
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés lesz az egészségügyben, márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik
A magyar minimálbér vásárlóértéke zuhant a második legnagyobbat az Európai Unióban egy friss jelentés szerint.